Gera Pál

A szerző önéletrajza

1963-ban születtem Budapesten. Szakmai végzettségem: vadgazdálkodási szaktechnikus, az ez irányú szakiskolát a csongrádi Bársony István szakközépiskolában végeztem. 1986 és 2010 között a Fővárosi Állat- és Növénykertben dolgoztam állatápolóként. Itt kezdeményezője voltam a vidra zárttéri szaporításának, amit 1993 és 1999 között sikeresen megvalósítottunk. Szintén az én kezdeményezésemre alakult meg előbb 1998-ban a Somogy megyei Lábod- etesmalmi Vidrapark, majd 2004-ben a szegedi Vidramenhely. 1995 januárjától, vagyis megalakulásától 2007-ig vezetője voltam az „Alapítvány a Vidrákért” szervezetnek. Megalakulásunk óta összefogtuk a hazai vidraállomány felmérési munkáit, valamint külön programot dolgoztunk ki a halasgazdák és a természetvédők között tapasztalható konfliktusok kezelésére. 1995-ben indítottam útjára azt a dia- és videofilmes ismeretterjesztő előadás-sorozatot a vidra életéről, amit napjainkig közel 200 helyszínen tekinthettek meg az érdeklődők. A vidravédelem területén végzett tevékenységemért több díjat és kitüntetést kaptam: 1998-ban Pro Natura emlékplakettet, 2000-ben Ford Díjat, 2001-ben a Sasakawa Alapítvány Közép-kelet európai természetvédelmi Díjat. 1999 és 2002 között az amerikai Ashoka Alapítvány jóvoltából ösztöndíjban részesültem, mialatt a magyarországi vidravédelem szervezeti alapjait sikerült egységes egésszé alakítanom. Ez idő alatt szerveztem meg és irányítottam a 2000. január végi ciánbalesetet követően a megmérgeződött folyóknál végzett vidravédelmi munkákat. Számos szakmai fórumot szerveztem országszerte (1995-től napjainkig 37-et). Tanulmányokat, ismeretterjesztő-füzeteket és könyveket is publikáltam. 2001-ben a rangos Nimród Irodalmi Díjat is nekem ítélték. 2007-ben a munkámról, valamint a magyarországi vidravédelemről német-francia koprodukcióban egy közel ötvenperces dokumentumfilmet készítettek „Vidrasors” címmel. A film, amit már több országban is bemutattak, számos hazai és nemzetközi fesztiváldíjat nyert.

Eddig megjelent könyveim

Vidrás történetek – kiadó: Föld Napja Alapítvány, Budapest – 1996
Szabadnak szülessenek - szabadon élhessenek (Tájékoztató a Budapesti Állatkert európai
vidráinak az életéről) – kiadó: Alapítvány a Vidrákért, Budapest – 1998
Állatkerti történetek (Egy állatápoló emlékei) – kiadó: Hungarovox Kiadó, Budapest – 1998
Vidrasors – kiadó: Nimród Vadászújság – 1999
Vidrák és emberek – kiadó: Hungarovox Kiadó – 1999
Ciánméreg és vidravédelem (dokumentumkönyv) – kiadó: Alapítvány a Vidrákért – 2000
Állatkerti regény – kiadó: Hungarovox Kiadó – 2000
Állatmesék gyerekeknek-felnőtteknek – kiadó: Hungarovox Kiadó – 2000
Vízparton, erdőben – kiadó: Hungarovox Kiadó – 2001
Állatmesék 2 – kiadó: Hungarovox Kiadó – 2001
Állatkerti történetek 2 – kiadó: Hungarovox Kiadó – 2001
A megmérgezett folyó – kiadó: Accordia Kiadó – 2001
Vidrakaland – kiadó: Alapítvány a Vidrákért – 2001
Egy kis vidrológia: vajon hogyan élnek a vidrák? (vidraetológia és ökológia) – kiadó:
Nimród Vadászújság – 2002
Kalandos természetvédelem – kiadó: Hungarovox Kiadó – 2002
Slambuc, avagy pláza a magyar pusztán – kiadó: Accordia Kiadó – 2003
Az ismeretlen állatkert – Élet a mentőhelyen – kiadó: Hungarovox Kiadó – 2003
Kutyasors – kiadó: Paktum Nyomdaipari Társaság – 2003
Vidrakönyv – kiadó: Alapítvány a Vidrákért – 2004
Vidranyomon országszerte – kiadó: Hungarovox Kiadó – 2005
Nemszeretem ragadozó emlőseink: hazánk menyétféléi (szakirodalmi tallózás – kiadó:
Alapítvány a Vidrákért – 2006
A vidráról és a vidráért – levelek halászoktól, horgászoktól, vadászoktól és természetjáróktól – kiadó: Alapítvány a Vidrákért – 2006
Vidraetológia és vidravédelem: ismerjük meg a vidra életét – kiadó: Alapítvány a
Vidrákért – 2006
Emberek és vidrák – kiadó: Alapítvány a Vidrákért – 2008
Hermelinnyomon Magyarországon: ismerjük meg e menyétféle ragadozónkat (hermelinetológia) – kiadó: Alapítvány a Vidrákért – 2010.

Ajánlott szakirodalom

Tisztelt Olvasó!

Amennyiben a fent közölt adatokat és kimutatásokat szeretné múltbeli hasonló tartalmú dolgozatokkal összehasonlítani, ahhoz alább közlöm az ilyen jellegű, általam szerkesztett, írt és/vagy ismert publikációk listáját.

Alapítvány a Vidrákért: Jelentés a fokozottan védett és veszélyeztetett vidra országos állományfelmérése című 1153/K nyilvántartási számú K+F szerződés teljesítéséről – Budapest, 1996
Alapítvány a Vidrákért: Jelentés a fokozottan védett és veszélyeztetett vidra (Lutra lutra Linnaeus, 1758) állományának országos felméréséről – Budapest, 1999
Alapítvány a Vidrákért: Gyorsjelentés a Szamos- és Tisza-folyót ért ciánmérgezés utáni vidrakutatásról – Budapest, 2000
Alapítvány a Vidrákért: Összefoglaló jelentés a Szamos és Tisza folyót ért ciánmérgezés utáni vidrakutatás eredményéről – Budapest, 2001
Alapítvány a Vidrákért: Kutatási jelentés a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer
(NBmR) Program keretében végzett európai vidra (Lutra lutra Linneaus, 1758) állományának felméréséről – Budapest, 2001
Alapítvány a Vidrákért: Az európai vidra (Lutra lutra Linneaus, 1758) állományfelméréseinek összefoglaló jelentése 1995-2001 – Budapest, 2001
Alapítvány a Vidrákért: Vidrakönyv – Budapest, 2004
Alapítvány a Vidrákért: Vidranagyhatalomból vidraszegény Magyarország? – Budapest, 2005
Alapítvány a Vidrákért: Jelentés a vidra 2004 márciusa és 2005 júniusa között elvégzett magyarországi állományfelmérésének eredményéről – Budapest, 2005
Alapítvány a Vidrákért: Vidravédelem autóútjaink mentén: tények és javaslatok; vitairat – Budapest, 2005
Alapítvány a Vidrákért: A 2004 és 2006 között elvégzett magyarországi vidraállomány felmérés részletes összefoglaló dolgozata – Budapest, 2007
Alapítvány a Vidrákért: Az “Alapítvány a Vidrákért” szervezet által 1995 és 2007 között
koordinált magyarországi vidravédelmi programok összefoglaló dolgozata – Budapest, 2007
Bihari Zoltán, Csorba Gábor, Heltai Miklós (szerkesztők): Magyarország emlőseinek atlasza – Kossuth Kiadó, Budapest – 2007
Futó Elemér: A vidraszámlálás eredménye a Kis-Balatonnál, kézirat – Balatonterény, 2004
Gera Pál: Ciánméreg és vidravédelem (dokumentumkönyv) – Alapítvány a Vidrákért – Budapest, 2001
Gera Pál: Összefoglaló jelentés a Szigetközben 2005 szeptembere és 2006 szeptembere
között végzett vidraállomány-kutatásról, kézirat – Budapest, 2006
Gera Pál: Vidravédelem autóútjaink mentén (tények és javaslatok) – Alapítvány a Vidrákért – Budapest, 2006
Habarics Béla: A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vidraállomány helyzete a vizsgált években: 2000-2002, kézirat – Nyíregyháza, 2002
Habarics Béla: A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vidraállomány helyzete a vizsgált években: 2004-2006, kézirat – Fehérgyarmat, 2006
Heltai Miklós: Emlős ragadozók magyarországi helyzete és elterjedése (Doktori értekezés tézisei) – SZIE Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék, Gödöllő, 2002
Juhász Krisztina: Vidrakutatás a Hortobágy-Halastavon, Diplomamunka, Debreceni Egyetem Természettudományi Kar – Debrecen, 2004
Juhász Krisztina: A Hajdú-Bihar megyei és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei  2005-2006-os vidraállomány-kutatás összefoglaló dolgozata, kézirat – Debrecen, 2006
Kemenes Ildikó: Egy védett ragadozó, a vidra (Lutra lutra) elterjedése, táplálkozása és az ezeket befolyásoló tényezők Magyarországon. Kandidátusi értekezés – Budapest, 1993
Kiss Eszter Judit: Az európai vidra állományváltozása és védelme a Felső-Szigetközben, Diplomamunka, Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdasági és Élelmiszertudományi Kar, Állattani Tanszék – Mosonmagyaróvár, 2005
Mikola Andrea: Vidravédelem Magyarországon. A Vásárhelyi Terv továbbfejlesztésének hatása a Tisza folyó menti és a környező vizes élőhelyek vidrapopulációira, Diplomamunka, Tessedik Sámuel Főiskola, Mezőgazdasági, Víz- és Környezetgazdálkodási Kar – Szarvas, 2004
Mórocz Attila: Beszámoló a fokozottan védett vidra állományának az Alsó-Dunavölgyben 2003 októbere és 2004 márciusa között történt felméréséről, kézirat – Baja, 2004
Mórocz Attila: Beszámoló a fokozottan védett vidra állományának az Alsó-Dunavölgyben 2005 októbere és 2006 szeptembere között történt felméréséről, kézirat – Baja, 2006
Nechay Gábor: Die Situation des Fischotters in Ungarn. – 215-221 in: Reuter, C – A. Festetics (Eds), Der Fischotter in Europa – 1980
Szemethy László, Heltai Miklós: Néhány védett emlős ragadozó faj helyzete Magyarországon, 1987-1994 – Vadbiológia, Gödöllő, 1996